Textul tradus
Textul original
CIRÁK KÖZPONTJÁBAN 570 M2-ES ÉPÜLETKOMPLEXUM (ÜZLETHELYISÉG + VENDÉGLŐ + LAKÁS) ELADÓ - TULAJDONOSTÓL
Tisztelt Vállalkozó!
Boltot, vendéglőt szeretne nyitni, esetleg más terveihez szükséges egy nagyméretű, stabil, többfunkciós épület?
Az M86 autópályától 7 km-re, Cirák legfrekventáltabb, központi helyén, főutak kereszteződésében vált eladóvá ez a történelmi múlttal rendelkező épület, mely gróf Cziráky József tulajdonában is volt, és amely uralja a településképet. Utoljára vegyeskereskedésként (173 m2), vendéglőként (292 m2), illetve lakásként (105 m2) működött, valamint raktározási feladatokat látott el. Azonban mérete és elhelyezkedése folytán alkalmas kisüzemi célokra, szálláshely-szolgáltatás (hotel, panzió, munkásszálló, apartmanok) céljára, szórakozóhelyként, de nagyméretű lakások is kialakíthatóak belőle, vagy akár idősotthonként is jó szolgálatot tehet.
Egy kis része már a XX. század elején felépült, de a 60-as években átépítették, kibővítették. Felújítandó állapota ellenére szerkezetileg stabil, száraz épület.
A mintegy 32 helyiségből álló épületkomplexumban a fő kereskedelmi- és vendéglátó-helyiségek mellett sok raktárhelyiség, illetve egy hűtőkamra is helyet kapott. Az ingatlan előtt, illetve a telken belül bőségesen van parkolóhely.
Természetesen van lehetőség személyes megtekintésre.
Keressen bizalommal, a tulajdonos fog válaszolni.
De renovat
Restaurant
Cu faţada la stradă
570 metru pătrat
Cu parter
Drept de proprietate
Căutaţi simplu casă, apartament, birou, garaj, teren sau alt tip de imobil noastre date.
Cel Imobiliare.hu este un membru al Grup Imobiliare.
Imobile de vânzare în Ungaria - Imobiliare.hu © 2025 Toate drepturile rezervate