Textul tradus
Textul original
Zugló csendes utcájában néhány perc sétatávolságra a Puskás Arénától eladásra kínálok egy felújítandó, remek adottságokkal rendelkező tágas 3 szoba+nappalis lakást.
A társasházban összesen 2 lakás található, az első a magaszföldszinten, az eladó lakás pedig az emeleten található. A földszinti részen pedig a két lakáshoz tartozó elkülönített, zárható tárolók helyezkednek el.
A lakáshoz tartozik egy garázs, melyhez a lépcsőházon belül is vezet bejárat, illetve autóval az utcáról nyíló behajtón keresztül közelíthető meg.
A lakásba belépve egy előszobába (3,5 m2) érkezünk, ahonnan a vendég mosdó (1 m2), a nappali (15 m2), a konyha (8 m2) és a kamra (0,5 m2) nyílik.
A lakás áll még ezen kívül 3 különböző méretű szobából, melyből a két nagy méretű (22,5 m2 és 18 m2) utcafrontra néz, és ebből az egyik erkéllyel (2 m2) ellátott, valamint a harmadik szoba (8 m2) a belső udvarra tekint. Ezen kívül még található egy fürdőkáddal és wc-vel felszerelt fürdőszoba (5,5 m2), mely ablakkal is rendelkezik.
Az ingatlan remek elosztásának és elhelyezkedésének köszönhetően több lehetőséget kínál akár befektetés, akár saját otthon kialakításában. Nagycsaládoknak, befektetőknek, ügyvédi irodának, orvosi rendelőnek is kitűnő opció.
Lokációja ellenére nagyon csendes.
Az ingatlan per-, és tehermentes, azonnal birtokba vehető.
A környék ellátottsága kiváló mind infrastrukturálisan, mind pedig a mindennapi élethez szükséges intézményekkel. A közelben számos bevásárlási lehetőség, Aréna Pláza stb., bankok, gyógyszertár, posta, óvodák és iskolák megtalálhatóak.
Napjainkban és a jövőben a környéken rengeteg a tervezett beruházás, mivel számos egyetem, szórakozási lehetőség, kulturális intézmény könnyen megközelíthető.
Az ingatlan kizárólag előre egyeztetett időpontban tekinthető meg. Amennyiben hirdetésem felkeltette érdeklődését, a hét bármely napján keressen bizalommal.
(További kínálatunkat keresse a VING hivatalos weboldalán.)
Nespecificat
Cărămidă
Cu convectori
De renovat
Confort total
Nespecificat
84 metru pătrat
Nespecificat
Nespecificat
Nespecificat
Nespecificat
Căutaţi simplu casă, apartament, birou, garaj, teren sau alt tip de imobil noastre date.
Cel Imobiliare.hu este un membru al Grup Imobiliare.
Imobile de vânzare în Ungaria - Imobiliare.hu © 2024 Toate drepturile rezervate